Tavasszal és nyáron szokás nekilátni az építkezésnek, illetve ilyenkor jön szóba az épületbontás. Idén a vírushelyzet miatt talán még nagyobb kedvvel és lelkesedéssel vágnak bele az emberek a munkálatokba, az otthonuk, a nyaralójuk, az irodájuk vagy az ipari ingatlanjuk fejlesztésébe.

Mindegy, hogy házbontásról beszélünk vagy felújításról, a beton mindkét esetben gyakori alkotóelemnek számít. Ott van, amikor lehelyezzük egy ház alapjait, amikor felhúzzuk a támfalakat, amikor megépítjük a koszorút, sőt jó társ egy mutatós járda, parkoló vagy egy kocsibeálló kialakításánál is.

Bontás és a betondarálás

Ha az építkezés előtt a telken lévő épület bontása szükséges, akkor első körben biztosan rengeteg hulladék keletkezik. Elvihetjük azokat egy hulladéklerakóba, és dönthetünk úgy is, hogy újra felhasználjuk azokat. Természetesen csak alapos bevizsgáltatás és hivatalos engedélyeztetés után. Erről írtunk már egy korábbi cikkünkben. Ha érdeklik a részletek, akkor kattintson ide: a betondarálás folyamata.

Cégünk betondaráló gépe

Sandvik QJ241-es modellünk megkönnyíti és felgyorsítja a beton átdolgozását. Mivel lánctalpas gépről van szó, ami önjárásra képes, szinte bármilyen környezetben megállja a helyét. Kevés helyet foglal, és még a nehezen hozzáférhető építési és bontási területeken is jól teljesít. Gyorsan, nagy teljesítménnyel dolgozik: a darálék méretét állíthatjuk annak érdekében, hogy megfelelő töltőanyagot kapjunk. A gyártó úgy tervezte, hogy alacsony-zajkibocsátással dolgozzon. Hosszú távú használatnál sem zavarja Önt vagy a telekszomszédokat.

Mobil betondarálónkkal a betonon túl vállaljuk egyéb építőanyagok átdolgozását is (tégla, tetőcserép, burkolat, üveg). Legyen szó bármilyen építőanyagról, az újra felhasználás csak akkor lehetséges, ha azokat bevizsgáltattuk, és erről teljesítményigazolásunk is van.

Betondarálás árak

Ahogyan azt a cikk elején is leírtuk, mobil betondaráló gépünket magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt bérbe adjuk. Előbbi esetben azonban fontos átgondolni, hogy megéri-e a kölcsönzés, hogy visszahozza-e az árát a gép. Vállalati megbízásoknál nem is kérdés: érdemes pénzt fektetni a betondarálás feladatába. Főként azért, mert az építőanyagok újra felhasználásával megóvható a környezet, és nem utolsósorban spórolhatunk is.

Cégünk egyedi árakkal dolgozik. Kollégáink alaposan áttanulmányozzák a munkaterveket és a projekt adta lehetőségeket, és csak ezt követően állítják össze a javaslatunkat.

Legyen a következő napirendi pontja az, hogy ajánlatot kér mobil törőgép bérlésre! Megrendelőink elérnek minket munkaidőben e-mailben és telefonon is.

Várjuk az Ön jelentkezését is az elérhetőségeink egyikén!

Elérhetőségünk
E-mail címünk: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Mobilszámunk: +36/20-969-39-80

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:

Betontörő gép bérlés felújítás, bontás esetén

Betontörő

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás