Nagyobb beruházásoknál, pl. ipari épületek lebontásánál vagy felhúzásánál, irodaépületek megépítésénél vagy társasházi lakások kialakításánál sok „felesleges” betonnal számolhatunk. De nem kell, hogy az értékes anyagok a hulladékgyűjtőben kössenek ki, mert van más megoldás is: méghozzá a betontörés. Ezt a témát járjuk körbe a legfrissebb bejegyzésünkben.
A régi beton – olyan, akár az új. Ha a betondarálás mellett döntünk, elszállítjuk a ledarált anyagokat, bevizsgáltatjuk majd engedélyeztetjük (teljesítményigazolás), akkor többféle módon újra felhasználhatjuk azt egy építkezésen. Jól jöhet többek között az útalap kialakításánál, tölthetünk vele, sőt a járdabetonozásnál és a térkő megépítésénél is alkalmazhatjuk.
Térkövezés tört betonnal: a térkövezés során nemcsak letömörített földre, homokra vagy kavicsra lehet szükség, hanem betonra is. Bár nem szükségszerű, hogy betonágyazatot alakítsunk ki a térköveknek, a tartósság érdekében mindenképpen javasolt. Ha az újrahasznosított betonunkat szépen, egyenletesen eloszlatjuk, és ebbe a rétegbe rakjuk le a térköveket, akkor a későbbi gyomosodástól sem kell tartanunk, és valóban hosszan tartó hatást érhetünk el. A térkő felülete strapabíróbb lehet, nehezebben repedhet vagy törhet.
Bízza ránk a betontörés feladatát, mert
- olyan mobil betondaráló gép van a birtokunkban, aminek a napi kapacitása elérheti akár a 350-400 tonnát is.
- megvan a szükséges gyártástechnológiai engedélyünk, ezért nemcsak mobil betondarálót bérelhet tőlünk, de egyúttal a betondarálást is elvégezhetjük.
- a tört beton elszállítását is nyugodt szívvel ránk bízhatja, ugyanis profi sofőrökkel dolgozunk, és magasan felszerelt, karbantartott járműveink vannak.
- segítünk a beton bevizsgálásában, és elintézzük Önnek azt is, hogy az átdolgozott anyag megkaphassa az újra felhasználáshoz szükséges CE teljesítmény-nyilatkozatot is.
- Budapesten és vidéki helyszíneken is elérhetők vagyunk, országszerte bárhol elvégezzük a betontörés feladatát.
- magasan képzett kollégáink vannak, akiknek a munkájában Ön is megbízhat.
- nálunk többféle fizetési mód közül választhat: készpénzzel és előre utalással is fizethet.
- a számlát tőlünk személyesen, vagy e-mailben is átveheti
- nehézgép szállítás szolgáltatásunk keretében a fuvarozást is megoldjuk
Napi 350-400 tonna betont is átdolgozna? Szeretne spórolni a beruházáson, és még a környezetet is megvédené? Akkor Önnek mindenképpen megéri betondaráló gépet bérelni és telepíteni.
Betontörés árak
Vegye fel velünk a kapcsolatot, és kérjen tőlünk teljes körű árajánlatot! E-mailben, telefonon és a honlapunkon keresztül is fogadjuk a megkereséseket. Az év minden hétköznapján ügyfeleink rendelkezésére állunk.
Elérhetőségünk
E-mail cím: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Mobilszám: +36/20-969-39-80
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:
Betondarálás, bevizsgálás
Mobil betontörő gép