A betontörés témáján kívül szeretnénk ügyfeleinknek az alapvető kérdésekben is segítséget nyújtani, így született mostani bejegyzésünk is. A járda betonozása nem nagy kunszt – gondolhatják sokan. Mégis megvannak a maga buktatói ennek is. Ebben a témában szedték össze szakembereink a tapasztalataikat, segítve ezzel a betonozni vágyók munkáját.

Tervezés

A legfontosabb szempont mindenképpen a kényelem legyen. Ehhez pedig az kell, hogy elegendő helyet hagyjunk a közlekedésre. Mérjük ki pontosan a távolságot, és kerítsük el alaposan az új járdát a növényektől, a fáktól. Esztétikailag sem mindegy, hogyan és hol öntjük le az új járdát, így ezt is mindenképpen vegyük számításba a tervezés alkalmával.

Az előkészületek

A talajnak egyenletesnek kell lennie, és kellőképpen tömörnek, hogy a járda minél tartósabb maradhasson, ezért erről mindenképpen gondoskodjunk. Ha szükséges, távolítsuk el az új járda közvetlen közelében lévő fák gyökérzetét, a gyomokat és a különböző növényeket is, és tömörítsük az ott lévő földet amennyire csak tudjuk. Ezt célszerű az erre alkalmas munkagépekkel megtennünk, szakemberek bevonásával.

A mellékszálak

Nem minden esetben, de gyakorta felmerül az igény arra, hogy a zsaluzás helyett az új járdát szegélyek közé kívánják önteni. Itt is fontos, hogy ráhagyással dolgozzunk, és előre válasszuk ki a szimpatikus betonszegélyeket. Többféle típusból lehet válogatni: kiemelt, ferde vagy süllyesztett is kapható a piacon. Mindenki a maga igényének megfelelően választhat.

+ tipp a beton utógondozásához

A száradó betonnak nedvességre van szüksége, nem szabad hagyni, hogy kiszáradjon. Ellenkező esetben veszíthet a szilárdságából, megrepedhet, és idő előtt tönkre is mehet. Bár nem szabad, hogy közvetlen eső érje, ezért fontos megvédenünk is. Érdemes legalább két héten át folyamatosan locsolnunk, és akkor nem lehet gond, biztosan hosszú élettartamra készülhetünk.

Betondaráló
Ha környezetbarát megoldást keresünk, a régi járda felverése és a betontörmelék átdolgozása mellett is dönthetünk. Arra azonban mindenképpen készüljünk fel, hogy ez magasabb költségekkel járhat, mintha csak elszállítanánk a törmelékeket a kijelölt hulladéklerakóba.

Cégünkre mobil betondaráló bérlés esetén bármikor számíthat, a felvert beton gyors és szakszerű átdolgozásában profik vagyunk. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy ránk a beton bevizsgáltatásában és engedélyeztetésében is számíthat. Érvényes gyártástechnológia engedéllyel rendelkezünk, és teljesítmény-nyilatkozatot is módunkban áll kiállítani az átdolgozott anyagról.

A többi részletre is kíváncsi, és a betondarálás árak is érdeklik?
Hívjon minket még ma!

Elérhetőségünk
E-mail cím: sz.zoltan@interbridge-trade.hu
Mobilszám: +36/20-969-39-80

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:

Darált beton

Pofás betontörő

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy betontörő gépünk napi kapacitása 350-600 tonna, mely körülbelül 200-350 m3-nek felel meg. A napi kapacitás függ a darálandó anyagtól, ennek minőségétől és előkészítettségétől.

Betontörő gépünk bérlését nagyobb munkákhoz ajánljuk, ahol a megrendelő rendelkezik minimálisan a fenti mennyiséggel, mivel így lesz gazdaságos a gép bérlése, szállítása, illetve telepítése.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás