Az építőiparban tetemes mennyiségű hulladékbeton keletkezik, amit kár lenne veszni hagyni. Inkább válasszuk az újrafelhasználást, vagyis a betondarálás lehetőségét amivel nagyobb projektek esetében sok pénzt spórolhatunk, és egyúttal a környezetünket is megvédhetjük!

A hulladékbetontól az újrahasznosított anyagig:a bontási és az építési munkálatok során a különböző leeső anyagok (pl. a beton, a tégla vagy a cserép) egytől egyig újrahasznosíthatók. Ha eltávolítjuk belőlük a szennyezőanyagokat, aprítjuk és osztályozzuk őket, majd az így kapott keveréket átvizsgáltatjuk, akkor azok tovább értékesíthetővé válnak. Persze csak akkor, ha az újra felhasználhatóságukat CE teljesítmény-nyilatkozat is igazolja.

Hol használható fel az újrahasznosított beton? Sokan azt gondolják, hogy az újrahasznosított anyag kevésbé tartós vagy szép, mint pl. a hagyományos beton. Megnyugtatásképpen elmondjuk, hogy a szilárdsága megközelíti az eredetiét, és a kinézetével sincsenek problémák. Esztétikailag is megfelel a legtöbb igénynek. A betondarálás által létrejött újrahasznosított betont az élet számos területén felhasználhatjuk. Ezek közül sorolunk most fel néhányat. Alkalmazhatjuk szerkezeti betonként, padlóaljzatok kialakításánál, kültéri burkolatok feltöltésénél, útépítésekhez, hidak megépítésénél, ill. vízpartok, gátak megerősítésére is. Ha pedig nekünk nincs szükségünk a betontörés után az újrahasznosított betonra, pénzt is csinálhatunk belőle, ha tovább értékesítjük azt egyéb cégek számára.

Betondarálás az újrahasznosításhoz

Cégünknek nagy jártassága van a betontörés és a betondarálás területén egyaránt. Mobil betondaráló gépünk akár napi 350-400 tonna beton átdolgozására is képes. Nálunk nem csak a gépbérlést lehet elintézni vagy az anyagok áttörését, mert azok felülvizsgálatában és kiértékelésében is otthon vagyunk. Megvan a szükséges gyártástechnológia engedélyünk, melynek köszönhetően sokat látott szakemberekkel komplex szolgáltatást nyújthatunk.

A betondarálás kitelepülésről bővebben

Mivel a betondarálógép nem fix, hanem mobil, ezért nem vagyunk 1 konkrét helyszínhez kötve. A mobil betondaráló gépet bármilyen helyszínen elhelyezhetjük; lehet a célhelyszín a fővárosban vagy akár vidéken is.

A betontörő kibérlését mindenképpen nagyobb céges és ipari projektekhez ajánljuk, mert a magáncélú felhasználása az ár-érték arány tekintetében semmiképp sem lehet kedvező. Ha már napi legalább 350 tonna betont át kellene dolgoznia, mindenképpen érdemes elgondolkoznia a mobil betondaráló bérlés lehetőségén.

Felkeltettük érdeklődését? Kapcsolatba léphet velünk telefonon és e-mailben is, ha ajánlatot szeretne kérni. Ne várjon sokat, kérjen már ma részletes tájékoztatást a kitermelt beton újrafeldolgozásáról!

Elérhetőségünk
A telefonszámunk: +36/20-969-39-80              
Az e-mail címünk: sz.zoltan@interbridge-trade.hu

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:

Betondarálás árak

Betontörő

 

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy betontörő gépünk napi kapacitása 350-600 tonna, mely körülbelül 200-350 m3-nek felel meg. A napi kapacitás függ a darálandó anyagtól, ennek minőségétől és előkészítettségétől.

Betontörő gépünk bérlését nagyobb munkákhoz ajánljuk, ahol a megrendelő rendelkezik minimálisan a fenti mennyiséggel, mivel így lesz gazdaságos a gép bérlése, szállítása, illetve telepítése.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás