Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága 1987-es „Közös jövőnk” című jelentésében merült fel, hogy a természeti erőforrások oly mértékben kerülnek felhasználásra a gazdasági növekedés hatására, melyek hosszú távon kedvezőtlen hatással lesznek környezetünkre. Manapság egyre több kormányzat, cég és különböző szervezet ért egyet abban, hogy az emberi élet és az ökoszisztéma is veszélyben van. A kiút a sötét jövőképből a fenntartható fejlődés nevet kapta.

A fenntarthatóságot számításba kell venni már minden területen, kiemelten az építőiparban, ezen belül is a beton előállításával kapcsolatosan, mely a világon a leggyakrabban használt anyag a levegő és a víz után. A cement a harmadik helyet foglalja el az emberi szén-dioxid kibocsátás terén, de ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen egy „rossz anyagról” van szó. A cementgyártás amiatt örvend ekkora népszerűségnek, mivel a beton elképesztő mértékben kerül felhasználásra a mély- és magasépítészetben egyaránt. A beton jellemzően 10-15 százaléknyi cementből, 15-20 százaléknyi vízből, valamint 60-75 százaléknyi homokból, illetve sóderből áll. A cementipar és a betongyártók lényeges szereplői lehetnek a fenntartható fejlődésnek azáltal, ha a modern technikai megoldásokat alkalmazzák, ezáltal csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ebben az évszázadban nagy fejlődések várhatók ebben az iparban a szén-dioxid kibocsátás mértéke miatt. Ahogy a mészkő egyre inkább limitált erőforrás lesz, úgy kell alkalmazkodnia az építőiparnak is a megváltozott helyzethez. Ezáltal az iparnak olyan technikákat kell alkalmaznia a betongyártáshoz, mely megoldható minimális mészkőfelhasználással.

Közel 200 éve a beton közkedvelt megoldás a tartóssága és a megbízhatósága miatt.

Bejegyzésünk 2. részében a betongyártás modernizálásáról olvashat további információkat.

Betondaráló bérlés

Vállalatunk több, mint 20 éves múltra tekint vissza, fő tevékenységünk az épületbontás, gépi földmunka és a konténer szállítás. Az évek során felismertük, hogy környezetünk védelme, illetve ügyfeleink költségeinek csökkentése érdekében az épületbontáshoz használatos gépparkunkat ki kell egészítenünk egy mobil betontörő géppel, illetve egy ehhez szükséges munkagép szállító trélerrel, melynek bérlésére szintén lehetőség van.

Amennyiben mobil betondarálásra, betonaprításra van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot a + 36 20 969 3980 telefonszámon, vagy a sz.zoltan@interbridge-trade.hu e-mail címen!

 

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy betontörő gépünk napi kapacitása 350-600 tonna, mely körülbelül 200-350 m3-nek felel meg. A napi kapacitás függ a darálandó anyagtól, ennek minőségétől és előkészítettségétől.

Betontörő gépünk bérlését nagyobb munkákhoz ajánljuk, ahol a megrendelő rendelkezik minimálisan a fenti mennyiséggel, mivel így lesz gazdaságos a gép bérlése, szállítása, illetve telepítése.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás