Akinek van már tapasztalata az építkezésben vagy épületbontásban, az pontosan tudja, hogy mennyi fáradsággal jár, mennyi időt emészt fel, és milyen költségei vannak. Arról azonban keveset hallani, hogyan is lehetne a folyamatot környezettudatosan, és pénzt spórolva végig vinni. Csak egy szó: betondarálással.

Alig akad olyan eljárás az építkezésen, amikor nem kell a jó öreg betonhoz nyúlni. Használjuk az alapozásnál, a lábazat kiöntésénél, a falazásnál, sőt még a betonkoszorú megépítésénél is. Magától értetődik tehát, hogy akármennyire ügyelünk rá, mindig keletkeznek felesleges betondarabok és leeső részek, amiktől így is, úgy is meg kell szabadulnunk. Az épületbontásnál sincs ez másként, ott is nagy mennyiségű törmelékkel számolhatunk, amit kár lenne elpazarolni. Ne szaladjunk azonnal a hulladéklerakóba, inkább döntsünk a beton újra felhasználása mellett! Így nem terheljük tovább feleslegesen a környezetünket, és a pénztárcánk sem fog jelentősen megrövidülni.

Valami régi, valami új
Az újrahasznosításhoz szükségünk lesz egy erős betontörő gépre, továbbá egy betondarálóra. Míg előbbi végzi a munka oroszlánrészét, az utóbbit se becsüljük le! Mindkét gép esetében alapelvárás a magas fokú teljesítmény, a gyorsaság, és a minőségi munkavégzés.

Mik a jó betontörő gép főbb tulajdonságai?

  • csak kevés helyet foglal
  • költséghatékonyan működik
  • nagy teljesítménnyel dolgozik
  • bárhová, bármikor kitelepíthető
  • többféle törési feladatot is ellát

Mik jellemzik a jó betondaráló gépet?

  • önjárásra képes (lánctalpas)
  • gyorsan átalakítja a betont töltőanyaggá
  • hidraulikusan méretre állítható
  • zajkibocsátása a lehető legalacsonyabb
  • használatával kevés por keletkezik

A betonon innen, és a betonon túl
Bár eddig még csak a betonról esett szó, az építkezés során keletkező további felesleges kemény anyagok is újrahasznosíthatók töltőanyagként. A legtöbb betondaráló képes a téglák, a cserepek, a csempék, a járólapok, sőt akár az üvegek feldolgozására is. Az így megmunkált anyagok pedig jól jönnek a betonozásnál és a térkövezésnél, és hasznukat vehetjük az árokfeltöltésnél is. Az újrahasznosított töltőanyagok a közlekedési infrastruktúra-fejlesztést szintén támogathatják. Beledolgozhatók az útalapokba, és a parkolók kialakításához is hozzájárulhatnak.

Fontos!
A betondarálással egyidejűleg nem használhatunk fel semmilyen építőanyag törmeléket. A kötőanyagokat — akár eladjuk, akár újra felhasználjuk —, minden esetben kötelező bevizsgáltatnunk, és szennyeződésmentességüket szakértő által igazolnunk. Ahhoz, hogy elkerüljük a környezetvédelmi bírságokat, egy hiteles teljesítményigazolásra is szükségünk lesz. A nyugta kiállítása szigorúan engedélyköteles (erre nem minden cég jogosult).

Önnek is számít a környezetvédelem? Csökkentené az építkezéssel járó költségeket? Akkor használjon újrahasznosított töltőanyagokat! Tőlünk nemcsak a szükséges betondaráló gépet bérelheti ki, de a nehézgép szállításban is a segítségére lehetünk. A szolgáltatásainkról és a díjszabásainkról bővebben e-mailben és telefonon is érdeklődhet.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy betontörő gépünk napi kapacitása 350-600 tonna, mely körülbelül 200-350 m3-nek felel meg. A napi kapacitás függ a darálandó anyagtól, ennek minőségétől és előkészítettségétől.

Betontörő gépünk bérlését nagyobb munkákhoz ajánljuk, ahol a megrendelő rendelkezik minimálisan a fenti mennyiséggel, mivel így lesz gazdaságos a gép bérlése, szállítása, illetve telepítése.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás