Ahány platform, annyiféle megközelítés létezik az egész világot érintő pandémiára vonatkozóan. Míg egy helyi lapban azt olvashatjuk, hogy a kisvállalkozókat térdre kényszerítette, addig egy országos lefedettségű csatornán azzal találkozhatunk, hogy csak bizonyos szegmenseket érint a vírus. És ez napról napra, hónapról hónapra változik.
Nem titok, hogy az építőiparra is nagy hatással volt és van, sőt lesz is. Több cég csődbe ment, egyesek válság közeli állapotban vannak, de természetesen akadnak ellenpéldák is. Pontosan emiatt fontos, hogy még mielőtt mobil betondaráló, betontörő gépet bérelne, alaposan utána kell járnia, hogy a kiszemelt vállalat működik-e, és rájuk bízhatja-e ezeket a feladatokat.
Betondarálás cégünknél
Lehet, hogy a sokéves tapasztalatunk teszi, lehet, hogy a felkészültségünkön múlt, a hozzáállásunkon vagy az alkalmazkodóképességünkön, de büszkén mondhatjuk, hogy nekünk még egy munkát sem kellett visszamondanunk a vírushelyzet miatt. Sőt, úgy érezzük, hogy mind a magán, mind pedig a céges szektorban nagyobb szükség van ránk, mint valaha. Szerencsére vannak megrendeléseink nagyobb családi házakat, társasházakat, közületeket és ipari területeket érintően is.
Betondarálás árak
Igyekszünk a jól megszokott díjszabásokhoz tartani magunkat. Kisebb eltérések persze lehetnek, de az alap árakat megtartottuk.
Mit tartalmaz az árajánlatunk?
- az adott körülményekre vonatkozó költségeket: rövidebb és hosszabb időtartamú projekteket is vállalunk
- a betondarálás, betontörés teljes költségét: kisebb és nagyobb mennyiségű beton átdolgozását is elvégezzük
- igény szerint beletesszük az árajánlatba a feldolgozás folyamatának költségét is: úgy mint a beton átdolgozása, bevizsgáltatása és engedélyeztetése /csak engedéllyel hasznosítható/
- a munkagépek működtetésének is ára van, ez is szerepel az ajánlatunkban
- a különböző munkagépeknek és a felszereléseknek szállítási költségei is vannak, melyek szintén ott vannak az ajánlatban
- szakértő kollégáink is pénzért dolgoznak, ezért az ő napi díjuk is benne foglaltatik
- a szükséges engedélyeket mi magunk szerezzük be: ez nemcsak időt és energiát követel, de sok-sok utánajárást is
Betondaráló bérlés
Többéves tapasztalattal rendelkezünk a betondarálás, betontörés területén, emellett országszerte vállalunk kisebb és nagyobb munkákat. A távolság előttünk nem akadály. És ha ez még nem lenne elég indok, beszéljenek helyettünk a weboldalunkra feltöltött referenciáink. Nézze meg őket, és döntsön belátása szerint!
Ha ajánlatot kérne, elérhetőségeinken bármikor kereshet minket.
Itt elérhetők vagyunk
E-mail: bontas@rekontiv.hu
Telefon: +36 30 394 0814 | +36 30 331 7138
Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is: