Az építkezések során használt anyagok közül az egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb anyag a beton, aminek élettartama rendkívül hosszú lehet, ha a megfelelően használják, majd biztosítják számára a megfelelő körülményeket. Azonban negatívan hatnak rá a szélsőséges időjárási tényezők, illetve a túlterheltség is.

Fizikai és kémiai korrózió

A beton élethossza függ a technológiai tényezőktől, illetve a különböző környezeti hatásoktól, mint például eső, fagy, amik miatt korrodálódhat. Ezen kívül a beton elkophat, illetve töredezhet, ha túl nagy terhelésnek van kitéve.

A beton kémiai korrózióját olyan kémiai anyagok okozzák, melyek a betont megbomlasztják és rombolják az összetevőit. Számos ilyen kémiai anyag lehet hatással a betonra, ami ellen sokszor nem tehetünk, ilyen például a levegő széndioxid (CO2) tartalma, vagy lágyvizek és sóoldatok, savak és lúgok, szulfátok, szerves vegyületek.

A beton védelme

Természetesen a korrózió ellen lehet védekezni. A beton korrózióállóságát lehet növelni technológiailag, vagyis a beton keverés és öntés során alkalmazott módszerekkel. Ilyen például a megfelelő cementfajta kiválasztása, a betonszilárdság és vízzáróságának növelése. A kész betont is védeni kell, amit meg lehet tenni felületkezeléssel, impregnálással, korrózióálló burkolattal.

Bontás, betondarálás szükséges?

Előfordulhat, hogy minden erőfeszítés ellenére a beton elkorrodálódik, nem lehet javítani, így fel kell törni. A betontörés feladatát pedig a legjobb, ha profikra bízza. Amennyiben nagy felületen szükséges az épületbontás, mind gazdasági, mind környezetbarát szempontból érdemes a mobil betondaráló gép bérlés mellett dönteni. A betondaráló gépünk kapacitása napi 350-600 tonna, ehhez biztosítani tudjuk a gép helyszínre szállítását, a munkaerőt, illetve minden szükséges kiegészítő gépet.

A betondarálás előnyei

A munkafolyamat során keletkezett betondarálék kisebb helyet foglal el, könnyebben szállítható, újra felhasználható, sőt értékesíthető is. A darálék bevizsgálás után úgynevezett CE tanúsítványt kap, ami meghatározza, hogy milyen munkálatokhoz lehet hasznosítani, például járdákhoz, útalapokhoz, kocsibejárókhoz stb. Amennyiben Ön nem tudja a zúzalékot felhasználni, akkor a bevizsgálás után értékesítheti is. Ezekkel a lehetőségekkel nem csak jobban jár, hanem olyan bírságokat is elkerülhet, mint például a hulladék nem megfelelő kezelése miatt kiszabott büntetések.

Ha Ön is a mobil betondaráló bérlés mellett dönt, keressen minket bizalommal. Kollégáink igényfelmérést követően egyedi árajánlatot adnak, ami nem tartalmaz semmilyen rejtett költséget. Hívjon minket még ma és foglaljon időpontot.

Keressen minket elérhetőségeink egyikén!

E-mail: sz.zoltan@interbridge-trade.hu

Telefon: + 36 20 969 3980

 

 

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy betontörő gépünk napi kapacitása 350-600 tonna, mely körülbelül 200-350 m3-nek felel meg. A napi kapacitás függ a darálandó anyagtól, ennek minőségétől és előkészítettségétől.

Betontörő gépünk bérlését nagyobb munkákhoz ajánljuk, ahol a megrendelő rendelkezik minimálisan a fenti mennyiséggel, mivel így lesz gazdaságos a gép bérlése, szállítása, illetve telepítése.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben
Az előzmények és a sütik törlése a Safariból

Bezárás